Messze vagy tőlem, nagyon. Nekünk nem szabadna szeretni egymást, mert azt mondták, hogy nem lehet. Pedig nem számít a korod, a múltad, a munkád, a státuszod. Nekem nem. Egyszerűen nem fontos. Az az ember, akit én megszerettem, ezektől (is) lett az, aki most.

Alapvetően a szituáció rossz csak, amelyben mi találkoztunk. Az érzéseidben teljesen biztos vagyok, nem tudnál máskülönben így rámnézni, így ölelni, simogatni... Tudom, hogy szeretsz!

Már most olyan élményeket adtál nekem, mint még senki, és olyanokat is, amelyeket mástól el sem fogadtam volna. És én is olyan dolgokat teszek érted, mint még senkiért, és talán nem is fogok soha, senkiért. Alapvetően megváltoztattál, az élethez, a munkához és főleg a szerelemhez való hozzáállásomat alakítottad át. Azt hiszem, csakis jó irányba. Köszönöm!

Ez a blog azért kell nekem, azért fontos, hogy valahol kiírhassam magamból azokat a dolgokat, gondolatokat, érzéseket, amelyeket sehol máshol, senkinek nem mesélhetek el...